Béb község belterületi vízrendezése

A beruházás ismertetése - I. rész

A Kisalföld és a Bakony találkozásánál levő Gerence patak völgyébe települt községünk egyes részei - földrajzi elhelyezkedéséből adódóan - nagy intenzitású záporok esetén a Bakony déli nyúlványáról lezúduló csapadékvizek ellen semmilyen természetes és mesterséges védelemmel nem rendelkezik.

Az elmúlt csapadékosabb évek során több esetben előfordult, hogy a külterületről érkező csapadékból eredő vizek a belterületre érve, megfelelő elvezetés hiányában belterületi ingatlanokat veszélyeztetett és öntött el.

Hogy megelőzzük a lefolyó vizek által okozott károkat, mesterségesen kell megoldani azok elvezetését, a lehető legkisebb kockázattal járó módon, a település határában húzódó Gerence vízfolyásba.

Önkormányzatunk 2006. év tavaszán megyei vis maior támogatás felhasználásával a legveszélyeztetettebb helyeken kiépíttetett egy csapadékvíz elvezető árokrendszert, azonban ez nem nyújt végleges megoldást az időszakosan jelentkező globális, szinte az egész települést érintő problémák kezelésére.

A végső cél az, hogy a belterület külső vizek által veszélyeztetett részein kiépüljön a vízelvezető hálózat és ezzel a belterületet érő csapadékvíz elöntésből származó károkat minimalizálni lehessen.

Ezen cél megvalósításának érdekében az Önkormányzat 2008. tavaszán pályázatot nyújtott be a Közép-dunántúli Operatív Program (KDOP) keretein belül a vízrendezési-rendszer fejlesztésének támogatására.

A tervezett beruházás a település északi és déli területét érinti, ugyanis a település mindkét irányból veszélyeztetett a csapadékvíz elöntéssel.

Az északi projektterület belterületen az Eszterházy utca egy részének vízrendezését, külterületen a Gerence patak és a település között a Csót-Béb összekötő úttól Béb belterület határáig húzódó külterületi árok rendezését fedi le. Az elmúlt években több esetben előfordult, hogy nagy intenzitású záporok esetén északi irányból a nem megfelelően karbantartott külterületi árok megfelelő elvezető képességének hiánya miatt a csapadékvizek Csót-Béb összekötő út és a külterületi árok találkozásánál feltorlódtak, majd a közúti árkon keresztül elérték a település belterületét és az Eszterházy utcában okoztak elöntést.

A déli projektterület az Új utca teljes egészét és az Eszterházy utca középső részét érinti. Ezen a területen a települést a délről érkező csapadékvíz elöntések ellen kell műszaki védelemmel ellátni. Itt a külterületről érkező csapadékvizek elvezetése nyílt árkok kiépítésével valósulna meg úgy, hogy az újonnan építendő belterületi vízelvezető hálózat a meglévő, a település központjában található tározó tóhoz csatlakozva vezeti le a csapadékvizeket a befogadó külterületi árokba, majd a Gerence patakba.

A projekt keretein belül a külterületen tehát a Csót-Béb összekötő úttól Béb belterület határáig húzódó árok mederrendezése kerül megvalósításra, belterületen pedig az Új utcában egy oldali földárok és az Eszterházy utca keleti felében épülne ki a kétoldali mederburkolattal ellátott nyílt árokrendszer.

Idő közben a pályázatot a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség elbírálta és 2008. decemberében támogatásra érdemesnek ítélte, így községünk az alábbiakban részletezettek szerint a vízrendezésirendszerének fejlesztéséhez vissza nem térítendő támogatásban részesült:


Elszámolható költség: 49.257.235 Ft
ÁFA (20%): 9.851.447 Ft
Összes beruházási költség: 59.108.682 Ft
   
Támogatás összege: 50.242.000 Ft
Támogatás mértéke: elszámolható költségek 85%-a

A feladatok végrehajtása ütemezetten történt és történik, melynek főbb lépései az alábbiakban foglalhatók össze:

Az előzőekben leírtak értelmében a kiviteli munkák érintenek a település külterületén kívül belterületi szakaszokat is, melynek során a meglévő árkok nyomvonalán kerülnek kialakításra az új mederrendezett nyílt árkok.

A meglévő útárkok vonatkozásában figyelembe véve az engedélyezési tervekben kialakított magassági vonalvezetést a meglévő átereszek, kapubejárók és műtárgyak átépítésre kerülnek.

A vízelvezető árkok az Eszterházy utcában vb. elem burkolattal, az Új utcában földmederrel, a kapubejárók, átereszek betoncsővel kerülnek kialakításra.

Mint minden kivitelezés ezen munkálatok is „rombolással" párosulnak, így az építés időszakában kérjük Önöket, hogy türelmesen viseltessenek a kellemetlenségekkel szemben, hisz a beruházás a település és az Önök érdekeit szolgálja.

Hauber János sk.

polgármester

Vissza az oldal tetejére...


A beruházás ismertetése - II. rész

Ez év tavaszán tájékoztattuk a Tisztelt lakosságot, hogy a település bel és külterületén a Közép-dunántúli Operatív Program (KDOP) keretein belül Európai Uniós támogatás felhasználásával fejlesztésre kerül a település vízrendezési- rendszere.

Az akkor vázolt ütemezés szerint annak ellenére, hogy a Kivitelezővel május hónapban aláírásra került a Vállalkozási szerződés a munkálatok csak nemrég kezdődhettek meg. Az ütemezéstől való eltérés oka az, hogy a vízrendezési- rendszer vízjogi létesítési engedélyének kiadása rajtunk kívül álló okokból lényegesen csúszott. Az engedélyt az illetékes Hatóság 2009. szeptember 10. dátummal adta ki, mely 2009. szeptember 30.-án vált jogerőssé.

A létesítési engedély birtokában 2009. 10. 02.-án megtartásra került a munkaterület átadás-átvételi eljárás és megrendelésre kerültek a kivitelei tervek, melyek 2009. október 31.-ával elkészültek.

Ezen lépésekkel a beruházás előkészítése olyan stádiumba került, hogy a Kivitelező megkezdhette az építési tevékenységet. A munkaterület birtokbavételét követően két helyszínen indult meg a munkavégzés. Az egyik, mely annyira nem látványos és szembetűnő külterületen a Gerence patak és a település között, a Csót-Béb összekötő úttól Béb belterület határáig húzódó külterületi árok területe, melyen az Önkormányzat közhasznú munkásainak segítségével az árok tisztítása történt meg. A másik helyszín az Eszterházy utca területe, ahol az elkészült tervek alapján megkezdődött és jelenleg is folyamatban van a kapubejárók építése. Annak ellenére, hogy a meglévő csőátereszek viszonylag jó minőségűek voltak, átépítésük mindenképpen szükségessé vált, hisz a magassági elhelyezkedésük nem illeszkedett a tervezett burkolt árok fenékvonalához.

A 2009. áprilisában a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft.-vel megkötött Támogatási szerződés határideje 2009. december 31.-el lejár, így az Önkormányzat kezdeményezte annak módosítását. A kérelem értelmében a kivitelezés befejezési határideje 2010. június 30.-a. A teljes beruházás lezárása pedig 2010. augusztus 31.-ig fog megtörténni.

Az elvégzett feladatok végrehajtásának üteme az alábbiakban foglalhatók össze:

Hauber János sk.

polgármester

Vissza az oldal tetejére...